Szervezet közlemény

   Megyei és városi újságok hírei (1952-es választások) - Osborne közleménye

Időleges zárókampány Carmelban

Kiadta: Nathen Bartek
Kiadva: 1951. november 08., csütörtök

A carmeli művelődési házban tartott kampányestet az „Új Generációs Politikát Cironianak” PAB, ahol 150 $-os belépő megváltását követően a vendégeknek egész éjjel pezsgőt és hidegtálat szolgáltak fel, a folyamatosan sétálgató pincérek. Az egybegyűltek között számos ismert osborni vállalkozó, bankár vagy éppen média mogul volt jelen. Nathen Bartek minden vendéggel kedélyesen elbeszélgetett, igyekezett megismertetni magát potenciális támogatóival. Beszédében hangsúlyozta: „… én nem egy szélsőséges, radikális, örök elégedetlen, lázadó természetű fiatal vagyok. Nem anarchiára vágyom, nem az alapokig kívánom rombolni elődeim munkáját. Ellenkezőleg. Arra építeni kívánok, az esetleges hibákat korrigálni kívánom, de egy új 50-es évekhez méltó, modern, haladó szemlélet mellett.”

Az est során Nathen Bartek nem kerülhette el a kérdést, hogy mit szól a Cironia Jövőjéért támogatásához, amit Ed Mullins, az elnök bizalmi embere személyesen jelentett be. „Természetesen nagy büszkeséggel tölt el, hogy a párt felső vezetése is felismerte a programomban rejlő lehetőségeket és ehhez hajlandó segédkezet is nyújtani. Mindez persze nagyobb figyelemmel jár és nagyobb felelősséggel is. Hogy ettől az elnök fegyvere vagy embere lennék? Nem hinném, végső soron oldaltól függetlenül mind az ország jövőjéért vagyunk, még ha néha azt más utakon keresztül is kívánjuk elérni. Én nem egy báb vagyok, hanem Nathen Bartek, aki ezen a szent helyen megesküszik, le fogja győzni George Starson házelnököt, a megyei szembeszél dacára is! Most végre egyenlőek a feltételek.”

Végül, de nem utolsó sorban kitért a házelnök vádjaira is, mely szerint hazudott, amikor mélyszegénységről beszélt Cironiaban, különösen Osborne megyében. „Ha emlékeznek, senki sem beszélt hasonlóról. Senki sem vonja kétségbe a vezetők munkáját. De az éhezés jelensége attól még valós, és ha akár csak egy ilyen ember is van az országban, az is több, mint ami kellene, hogy legyen. Nem szokványos, nem tömeges, de létező probléma, még ha elvétve is. Erről tanúskodhatnak azok, akiknek ételt osztottunk csapatommal. Senki sem ezrek vagy milliók nyomoráról beszélt. Sok mindennek neveztek az évek alatt, de hazugnak sosem, így ezúton is visszautasítom Starson házelnök degradáló szavait. Egy olyan ember, aki a politika mérgezett emlőjén élt évekig, ne oktasson ki erkölcsből. Én tiszta lappal érkeztem ide, és úgy is fogok kiszállni. Senki sem vádolhat azzal, hogy hazudnék. Bár több politikus mondhatna el hasonlóakat nyugodt lelkiismerettel magáról…”

A fiatal képviselőjelölt elmondása szerint a következő napokban kampányát áthelyezi a kerület egy másik városába, hiszen nem kizárólag csak Carmelben kíván az emberek szemébe nézni.

 

//Alex Recon//

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató